A hegymászó stílusoknál megkülönböztetjük az alpesi és az expedíciós hegymászást. Az alpesi elsősorban Európában elterjedt, az alacsonyabb hegyeken alkalmazzák. Lényege, hogy a hegymászó egy nekifutással vág neki a csúcsnak és minden felszerelést magával visz. Az expedíciós hegymászás elsősorban a Himalájában, illetve 6-7 ezer méteres hegységekben bevett gyakorlat, lényege a táborláncépítés. Mivel a magashegységek csúcsainak vidéke nagyon távol esik a civilizációtól, az alaptáborok megközelítése nehéz, nem ritkán 7-14 nap gyaloglással érhetők el. A hegyek mérete miatt a mászók táborokat építenek egymás fölé, és itt tárolják felszereléseiket, élelmiszereiket.
Cho-Oyu alaptábor, 5700 méter
Az állomások közötti szintkülönbség általában 1000 méter. A hegymászók a hegyen való tartózkodásuk során a legtöbb időt az ötezer méter környékén felállított alaptáborban töltik, innen indulnak el akklimatizációs túráikra, és itt regenerálódnak, ha visszatérnek a magasabban lévő egyes és kettes (vagy akár hármas) táborból, ahol két-három napnál többet a magashegyi viszonyok miatt nem tudnak eltölteni.
A csúcstámadást általában a legmagasabb táborból indítják el, és csak kevés idő jut rá, mert a szervezetet a 7000 méter fölötti extrém viszonyok már nagymértékben megterhelik.
Cho-Oyu I-es tábor, 6400 méter
