A Hópárduc talpra áll

Mai blogbejegyzésünk rendhagyó, mivel Zsolt írta még szeptember végén, egy olyan törvénnyel kapcsolatban, mely ellen saját eszközeivel harcolni szeretne. 

“Baleset esetén valljuk be, hogy valójában extrém módon akartunk öngyilkosok lenni”-élcelődik Zsolt az aktív életet a passzívval szemben hátrányosan megkülönböztető egészségbiztosítási törvény kiskapui kapcsán. 

Zsolt alapos felkészülés után írta cikkét, olvassátok figyelmesen!

Erőss Zsolt az extrémtörvényről. 

A filmkészítéshez hit kell és elszántság. Mint az élet legtöbb dolgához, mellyel az ember alkotni szeretne és adni valamit környezetének, közösségének, társadalmának. Jó, ha vannak társak ezen a hosszútávú úton, akik nemcsak  anyagilag  de  erkölcsileg is támogatnak egy pénzügyileg lehetetlennek tűnő vállalkozásban. 

Lajos és Zsolt az expedíció költségvetését készítik Katmanduban

Persze könnyű úgy a munka, ha olyan embert követhetünk vele, aki minden akadályt leküzd, ami korlátozza őt. Zsolt a legjobb húzóerőt jelentette a stáb számára, akiből folyamatosan energiát meríthettünk. Mert részünkről is nagy kitartásra és állóképességre volt szükség az első forgatási naptól kezdve a bemutatóig. 
Aztán jöttek a társak, a szponzorok, akik szintén hittek Zsoltban, és abban is, amit mi csinálunk.  Fontosnak látták, hogy a film elkészüljön, hogy Zsolt felépülése és ereje necsak a szavak, de a mozgókép erejével is eljuthasson az emberekhez. Kutvölgyi Pál, a BROKERNET és a CIG PANNÓNIA alapító társtulajdonosa blogger42.com oldalán így méltatta a két teljesítményt. 
Az alkotó stáb köszönettel tartozik a szponzoroknak, nemcsak a támogatásért, de a szakmánkba fektetett bizalomért is, melyek nélkül nem lehetett volna végigmenni ezen a rögös úton. 

BROKERNET
A BROKERNET Csoport elkötelezett mecénása a hazai sportéletnek. A cégcsoport megalakulása óta a tulajdonosok egységes álláspontot képviselnek abban, hogy a kiemelkedő teljesítményeket támogatniuk szükséges.
A BROKERNET Csoport a Magyar Paralimpiai Bizottság gyémánt fokozatú támogatása mellett alapítója és főtámogatója a Magyar Paralimpia Életút programnak is. 

Zsolt arcát és tarkóját az expedíción Brokernetes sapkája védi az erőss naptól

A cégcsoport üzleti stratégiája, hogy szakterületén a legkiválóbb legyen, így partnereinek is azokat választja, akik a saját területükön kimagasló sikereket értek el, vagy maradandó értéket alkottak. Ezért büszkék arra, hogy a BROKERNET Sport Team égisze alatt olyan kiemelkedő sportolókat támogathatnak, mint Bódis Kálmán autóversenyző, Litkey Farkas vitorlázó, Sors Tamás paralimpikon úszó, Veres Zoltán műrepülő pilóta, és már több mint 5 éves együttműködéssel Erőss Zsolt hegymászó.
Ezek a sportolók évről évre képesek a megújulásra, a lehetetlennek tűnő teljesítmények újbóli elérésére és fokozására. Csupa olyan Ember, akik példát mutathatnak és motivációt adhatnak gyermekeinknek, hogy próbálják ki magukat a sport valamelyik nekik tetsző területén. Legyenek élsportolók, olimpiai bajnokok, vagy egyszerűen egészséges fiatalok, akik élvezik a tömegsportból kivenni a részüket.
Erőss Zsolthoz több mint egy évtizedes barátság fűzi a cégcsoportot, egy emberként aggódtunk és szurkoltunk felépüléséért, egy emberként csodáljuk fantasztikus akaraterejét és teljesítményét, egy emberként szurkolunk neki és az alkotóknak a film sikereihez!

ORTOPROFIL
Az ORTOPROFIL Kft. 1992-ben alakult Magyarországon magántőke segítségével. Napjainkra az ország egyik legnagyobb és továbbra is töretlenül fejlődő gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégévé nőtte ki magát. 
A cég országos lefedettséggel rendelkezik a 24 kiszolgáló egységgel és az ezekhez kapcsolódó hatékony gyártási struktúrával. 

Kollmann András rendező Zsolt új hegyilábát tanulmányozza a katmandui szálláson

A cég a gyártott és forgalmazott termékek tekintetében folyamatosan a technika fejlődésének megfelelő termékeket tartja palettáján. Termékeik között megtalálhatóak az egyszerű segédeszközök és a legmodernebb high-tech eszközök is.  Magyarországon az első i-Limb Hand elnevezésű bionikus kezet is ők készítették el egy kémikusnő számára. Az ORTOPROFIL azonban főleg esztétikai szempontból fontos szilikon protéziseket is készít, kéz- és lábujj ,valamint fül, orr hiányának pótlására is. 
Az ORTOPROFIL fontosnak tartja a betegekkel való személyes kapcsolatot, hiszen a beszélgetések és találkozások során kialakult bizalomteljes légkörben tudja a cég a legmegfelelőbben felmérni a páciensek igényeit, és számukra a legjobb eszközöket elkészíteni. A legfontosabb, hogy a beteg jól érezze magát a számára elkészített protézis segítségével. 
A több éves kitartó munka eredményeképpen a cég nevet szerzett magának a gyógyászati segédeszközök magyarországi piacán. 

CIG PANNÓNIA
2007-ben alakult meg a CIG Közép-európai Biztosító Zrt., ami 2010. szeptember 1-től CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt-ként tevékenykedik a magyar piacon. Indulásakor kizárólag multinacionális cégek voltak jelen a magyar piacon, az alapítók ezért is látták szükségességét egy hazai alapítású, magyar vezetésű biztosító társaság elindításának. 
Ilyen kezdeményezés nem először történik Magyarországon. A biztosító méltó utódja kíván lenni az 1857-ben alapított Első Magyar Általános Biztosító Társaságnak, melynek alapítója Lévay Henrik volt. Akkor is és most is hiányzott a biztosítási piacról a hazai jelentős és hiteles személyiségek által támogatott, az ő magántőkéjükön alapuló, magyar vezetők által irányított, hazai piacra koncentráló biztosító társaság.
A CIG PANNÓNIA  hitelességével, hatékony kommunikációjával és magas szintű társadalmi felelősségvállalással értékesíti termékeit a hazai és közép-kelet-európai biztosítási piacon. Rugalmas, a hazai igényekre szabott ajánlataival segíti  a családok gyarapodását és biztonságát. 
A CIG PANNÓNIA célja, hogy Közép-Kelet-Európa biztosítási piacának meghatározó szereplőjeként, nagymértékben hozzá tudjon  járulni az öngondoskodás és a hozzátartozókról történő gondoskodás elterjedéséhez.  

A forgatáshoz a kamerát a CANON biztosította, a CHO-OYU expedícióhoz a stáb felszerelését a THE NORTH FACE  adta. 

A serpa nép Nepál keleti részén él. Köszönhetően annak, hogy ez a rész magasan a tengerszint fölött található, az itt élő serpák jól tűrik a ritka levegőt. Már az első himalájai expedíciók is teherhordóként alkalmazták őket, és azonnal felfigyeltek különleges képességeikre.

A legutolsó népszámlálási adatok szerint a népesség 20 ezer főre tehető, közülük Tibetben körülbelül 8 ezren élnek. A serpa nyelv lényegében a tibeti egyik dialektusa.  Hagyományosan állattartással és földműveléssel foglakoznak.

A Mount Everest első megmászása is egy serpa nevéhez kötődik. 1953 tavaszán Edmund Hillary új-zélandi hegymászó és Tenzing Norgaj érték el először a csúcsot. Hillary híres lett, Norgajról viszont  alig beszéltek a korabeli újságok. Hillary egyenrangú félként és igaz hegymászótársként kezelte serpáját, ám a korabeli brit szemlélet nem akart foglakozni olyasvalakive, aki a gyarmatokon született - ráadásul nem előkelő családban. Tenzing Norgaj mégis világhírű lett a Himalája fia című, magyarul is megjelent könyve által, ami  aprólékos képet ad a serpák világáról.

Napjainkban a hegymászó expedíciók elképzelhetetlenek serpák nélkül, ugyanis az ő tulajdonukban lévő cégek intézik a csúcsengedélyeket, ők szervezik meg a mászók illetve felszereléseik szállítását, ők tárgyalnak a jakhajcsárokkal. A serpák között különböző tisztségek vannak. A szakácsserpák főznek az alpatáborban az expedíciós csapatokra, a mászóserpák pedig az alaptábor fölé, sokszor a csúcsig is elkísérik az embereket.
 
Sok expedíció nem fizet mászóserpákat, ám ők is igénybe veszik szolgáltatásaikat - ugyanis ezek a magashegyi szakemberek rakják ki azokat a fix köteleket, amiket mindenki használ a hegyen.

Ma már a mászóserpák között találunk igazi sztárokat. Némelyikük 10 alkalommal mászta az Everestet oxigén nélkül. Személyük, tapasztalatuk és munkabírásuk garancia lehet egy expedíciónak arra, hogy a mászók nem kerülnek bajba a hegyen. A legjobb serpák ugyanis az életük árán is lehozzák a sérült, félholt embereket.

Orvosi, pedagógiai, pszichológiai, foglalkoztatási és szociális: ez a rehabilitáció öt területe. Zsolt az amputáció után két hónapot az Országos Orvosi Rehabilitációs intézetben töltött.

A rehabilitáció fogalma a latinból származik, a 'habilitas' valakinek valami iránti képességét, talentumát, jártasságát jelölte. A WHO megfogalmazásában jelentése: „olyan szervezett segítség, melyre egészségükben, testi, szellemi épségükben tartósan, vagy véglegesen károsodott emberek rászorulnak a társadalomba, a közösségbe történő visszailleszkedésük érdekében.”

Az orvosi rehabilitáció során az orvostudomány saját eszközeivel (diagnosztika, terápia, prevenció, gondozás) nyújt segítséget a fogyatékos és rokkant embereknek, hogy meglévő képességeik kifejlesztésével visszanyerjék önállóságukat, és képessé váljanak a családba, munkahelyre, társadalomba való beilleszkedésre.

Az orvosi rehabilitáció célja elsősorban az, hogy a beteg képes legyen önmagát ellátni, további célkitűzése pedig, hogy a korábban megszokott teendőit is végezhesse, illetve optimális esetben régi munkájában is helyt tudjon állni. A kezelés és ellátás abban nyújt segítséget, hogy a rehabilitálandó ember a társadalom hasznos, tevékeny tagjává váljék, s a társadalom, a közvélemény elfogadja másságát és ez által is kiegyensúlyozott alkotó emberré legyen.

Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet
Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet  a komplex orvosi rehabilitációban az országban egyedülálló és úttörő munkát végző intézet .Falai közt évente több száz sérültet ápolnak és gondoznak az ország egész területéről. A hét mozgásszervi rehabilitációs fekvőbeteg osztályon közel 300 ágyon történik a betegek ellátása. Az intézetben a ma ismert legkorszerűbb eljárásokkal, módszerekkel igyekeznek gyógyulásukat, rehabilitációjukat elősegíteni, s felkészíteni őket a lehetőség szerinti önálló életvitelre, családjukat pedig a beteg fogadására. Az ingyenes ellátásra minden érvényes társadalombiztosítással rendelkező magyar állampolgár jogosult.

Baleseti Mozgássérültek
Erőss Zsolt ellátása a Baleseti Mozgássérültek Rehabilitációs Osztályán történt. Az Osztály országos hatáskörrel súlyos, többszörösen sérült, valamint baleseti amputált betegekkel foglalkozik, kisebb számban nagyízületi protézisműtéten átesett betegek rehabilitációját végzi. Szükség esetén lehetőség van olyan műtéti beavatkozás elvégzésére is, amely hatékonyan hozzájárul a beteg sikeres rehabilitációjához.
 Az osztályos ellátás mellett a betegeknek lehetőségük nyílik egyéni és csoportos tornára, bizonyos ergoterápiás kezelésekre, fizioterápiára, hidroterápiára és klinikai sportterápiára is, valamint szükség szerint igénybe veszik az Ortopéd Műszerész Műhely szolgáltatásait.
 A rehabilitációs csoport tagjai közül klinikai pszichológus, munkapszichológus, valamint szociális munkás is foglalkozik a betegekkel.

Amputáltak
Az Intézet tapasztalatai alapján megállapítható, hogy az amputált személy/beteg rehabilitációját nagymértékben befolyásolja az alapbetegsége (amely miatt történt az amputáció), a meglévő kísérő- és társbetegségek, az amputáció kiterjedése és foka. Távozó betegeik jelentős része művégtaggal közlekedőképes, de előfordul, hogy a közlekedőképesség csak kerekesszékkel állítható helyre.
    A betegek ellátását segíti az Intézet egyedülálló, komplex fizio-, hidro-, ergo- és sportterápiás szakszemélyzete, akik sokszor sikeresen rehabilitálják akár a teljes végtagjaikat elvesztő pácienseket is.

Forrás: OORI

Az amputációt követő felmérésben a betegek aktivitási szintjét egy 0-tól 4-ig terjedő skálán jelölik, hogy igényeiknek megfelelő protézishez jussanak. Az Erőss Zsolt lábait fejlesztő csapat szerint Zsolt hiperaktív, így protézisben is 5-ös szintre van szüksége.

Az alábbi listán összegyűjtöttük, hogy az egyes aktivitási szintekhez milyen lábprotézisek illenek. 

0.szint: Csupán látszat

A kozmetikai művégtagok nem járóképes betegek számára készülnek, melyek a testi hibák látványát takarják el, nem alkalmasak a mozgásra. Ilyen protézist akkor használ valaki, ha például kerekesszékben ülve el akarja takarni hiányzó testrészét, és a pokróc alá betesz egy ilyen formára alakított anyagot.

1.szint: Ágytól a WC-ig

Naponta pár órás használatra tervezett legalapvetőbb teendők ellátására készített eszközök.

2.szint: Lakástól a piacig

Azoknak az embereknek alakították ki, akik lakóhelyüket kisebb távokra szeretnék csak elhagyni, mint például lemenni a boltba, vagy kutyát sétáltatni. Ezek a protézisek elsősorban kisebb akadályok (útpadka) meglépésére alkalmasak.

3.szint: Munkába járáshoz

Az átlagos emberi aktivitásra fejlesztik ki őket. Napi 15-16 órás korlátlan viselést tesznek lehetővé. Ezekkel a végtagokkal már lépcsőzni lehet, nagyobb akadályokat meglépni.

4.szint: Kiránduláshoz
Az átlagos emberi aktivitásnál nagyobb mozgásigénnyel rendelkező emberek számára készül. Sportolásra, kirándulásra alkalmas végtagok.Az Alpokot bejárhatjuk vele.

5.szint: Zsolt szintje.

Ide az extrém igénybevételnek eleget tevő protézisek sorolhatóak, melyek olyan célok megmászására is alkalmasak, mint a Lhotse. Magyarországon ilyen 5-ös lábbal rendelkezik még a triatlonista Katona Ottó, aki az Ironman versenyeken is rajthoz áll. Ottó kilenc éves korában vesztette el lábát, de tizennyolc éves kora óta versenyszerűen sportol. Hat éve profi lábra váltott.

(Oscar Pistorious futólába már a nem létező 6-os szinthez tartozik. Az ő művégtagja azonban csak speciális körülmények között alkalmazható, hiszen járni, vagy akár egyenesen és stabilan állni vele már kényelmetlen.)

Magyarországon a különböző aktivitási szintű lábprotézisek használatának arányát durván úgy lehetne meghatározni, hogy minden következő szint az előző egytizede. Vagyis az amputált betegek 90 százaléka rendelkezik 1-es aktivitási szintnek megfelelő (ágytól a wc-ig) művégtaggal, 9 százalék van a 2-es szintű birtokában, 0,9 százalék rendelkezik az átlagos mozgásigényeknek megfelelő 3-as szintűvel, és körülbelül 0,1 százalék van az átlagosnál aktívabb életet lehetővé tevő 4-es szintű protézis birtokában.

Ennek magyarázatát a pénzügyi lehetőségek mellett főleg az amputációt kiváltó okokban kell keresni. Magyarországon a legtöbb műtétet cukorbetegségből és dohányzásból eredő érszűkület miatt végzik, mely betegségek általában nem feltételeznek aktív életmódot. Így a betegek mozgásigénye az amputáció után sem igényel 1-es és 2-es szintnél jobban terhelhető lábat. 3-as szintű protézist főleg a balesetben sérült emberek igényelnek, akik szeretnék a váratlan szerencsétlenség után visszakapni régi életüket. A protézisek közötti aktivitási szint persze átléphető. Egy kettes lábbal is lehet aktívabban élni, csak figyelni kell a terhelhetőségre.

Zsoltnak sportember lévén több lábra is szüksége van. Rendelkezik egy mindennapi mozgásigényeit kielégítő protézissel, ezenkívül a hegyre is kifejlesztett lábakat. A dokumentumfilmben is látható Lhotse expedíció alatt ötezer méterig használt egyet, majd efölött átváltott egy hágóvassal felszerelt speciális hegymászólábra. A film forgatása után egy további lábat is fejlesztett, mely sziklamászásra is alkalmas. Ennek érdekessége, hogy a protézises lábfej mérete kisebb, mert a szakemberek szerint így jobban kontrollálható a vele való mozgás.

A felépülés eredményessége azonban a szakemberek szerint sem a protézisben, hanem a tudatban rejlik. A mozgáskorlátozott embereknek elsősorban gondolkodásmódjukban kell maguknak lehetőséget adniuk az aktív életre. A kalózok régen falábbal is boldogultak.

Az Ogre a nagyközönség számára Shrek-et, a kedves rajzfilmfigurát jelenti. A hegymászók számára azonban az Ogre egy 7285 m magas csúcs. Nem nyolcezres, de akad rajta kihívás: többek között a kétezer méter magas gránitfal. Több alpinista is gigászi küzdelmet folytatott azért, hogy feljusson rajta. Az aspiránsok közt ott találjuk a magyar hegymászás két csillagát, Erőss Zsoltot és a 2002-ben elhunyt Osváth Attilát.

kép:urbantitan.com

A legnagyobb hegymászólegendák a svájci Eiger északi sziklafalához kötődnek. Alpinisták tucatjai vesztek oda, miközben a hegyet ostromolták. Ugyanilyen legenda övezi a Pakisztánban lévő Baintha Brakk, más néven Ogre kétezer méter magas sziklafalát is. Az első expedíció 1971-ben indult, ám öt éven keresztül senki sem tudott eredményt elérni a magas szintű szikla- és jégmászó tudást igénylő falon.
1976-ban a brit hegymászás nagyágyúi, Doug Scott és Chris Bonington felmásztak a gránitfüggönyön, és elérték a csúcsot. A történet egyébként filmbe illik – a leereszkedés során Scott eltörte a lábát, Bonnington pedig két bordáját. Társaik – akik más úton próbáltak a csúcsra jutni ugyancsak pórul jártak, egy sziklaomlás súlyosan megsebesítette őket. A társaság vert hadként elérte az alaptábort ám itt nem találták a biztos menedéket jelentő sátraikat. Egy vihar elpusztított mindent. A sérült hegymászók napokon át segítség nélkül sínylődtek.

Az Ogre megmászása előrevetítette a hegymászás fejlődését. Az expedíciós technikát felváltotta az úgy nevezett alpesi stílus. Ezzel párhuzamosan az atletikus sziklamászó mentalitás kiszabadult a 20-30 méter magas sziklafalak világából és ma már ezek az alpinisták a Himalája csúcsain kísérleteznek. Jó példája ennek a folyamatnak a hegymászók legnagyobb elismerésének számító Piolet d’Or (arany jégcsákány) díj. Korábban szinte kivétel nélkül azok kapták az arany jégcsákányt, akik a nyolcezreseken másztak új utat, ma viszont a kombinált mászások tarolnak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy mászatlan hegy ismeretlen falán jutnak fel a mászók, az extrém időjárási viszonyok, a magasság és a pihenő nélküli útvonalak veszélyének kitéve.  Az éjszakák ugyanis nem a mami pihe-puha ágyában telnek, hanem egy sziklapárkányon…

Osváth Atilla – a magyar hegymászás 2002-ben elhunyt titánja és Erőss Zsolt 1995-ben utaztak Pakisztánba, a cél az Ogre megmászása volt. A páros napokat töltött a hegyen, a kétezer méter magas gránitfalat átmászták, azonban csúcsra egy vihar miatt nem jutottak fel. A csúcshódítás elmaradása ellenére mégis az egyik legnagyobb hegymászó teljesítményt nyújtották az Ogrén.

Egyébként ha már ennyi szót ejtettünk rangos mászásokról, emlékezzünk meg az egyetlen olyan magyar hegymászó teljesítményről, amely szenzációt jelentett, és szinte minden rangos szakmai orgánum beszámolt róla. Ez pedig a Thalay Sagar volt, amit Dékány Péter és Osváth Attila másztak meg 1991-ben.

High Mountain Sports, 2000 augusztusi szám, angolból fordítva)
... Az északi falat 1983 óta több közismert próbálkozás után végül 1991-ben egy magyar páros, Dékány Péter és Ozsváth Attila mászta meg. A páros a középső kuloárt mászta alpin stílusban, de közvetlenül a csúcs alatti utolsó szakaszon, a gyakorlatilag állandósult porhólavina bombázás közepette, jobbra tértek ki a hordóalakú kuloárból (vegyes mászás 85 fokos jég/szikla 5+ -ig). Miután kiértek a felső táblára két napig vártak a tomboló vihar csendesedésére, majd kiharántoltak a normál útra és feljutottak a csúcsra. Ez volt valószínűleg az egyik legjelentősebb, valaha is véghezvitt alpin stílusú mászás az Indiai Himalájában, még ha a maga idejében nem is kapta meg az őt megillető elismerést...

A Hópárduc talpra áll című filmben Zsolt megemlékezik jó barátja, Dékány Péter elvesztéséről. A filmbe ugyan nem került be az az interjú, amiben Zsolt arról beszél, hogy Osváth Attila és Dékány Péter szemlélete és felkészültsége a mai napig milyen hatással van rá, de lehet, hogy ezt a részt egy „special edition” formájában később publikáljuk.

A magyarok közül a nyolcezresek tekintetében Erőss Zsolt a legeredményesebb hegymászó, aki a tizennégyből már kilenc csúcsot elért.

A 8125 méter magas Nanga Parbat csupán a kilencedik a legmagasabb hegy a Földön, a hegymászók mégis a K2 után a második legnehezebben mászható hegyként tartják számon. A rajta történt sok baleset miatt ráragadt a “gyilkos hegy” elnevezés.  A terep nehézségét a jégfolyosók, sziklafalak, kiszámíthatatlan lavinák jelentik.

A Nanga Parbat volt Erőss Zsolt első nyolcezres kísérlete. Mászás közben  eltévedt, gleccserhasadékba zuhant, sőt még egy lavina is elsodorta, mégis sikerült túlélnie.  2000-ben, alpesi stílusban!, egyedül hódította meg élete első nyolcezres csúcsát.

A magyar kórházakban közel négyezer amputációt végeznek évente, aminek nagy százalékára cukorbetegségből és dohányzásból eredő érszűkület miatt kerül sor. Az amputációknak kevesebb mint 20 százaléka történik baleset miatt. Problémát jelent, hogy a legtöbb esetben a sebészeti beavatkozást nem követi orvosi rehabilitáció, mely folyamat segítségével a beteg megtanulja feldolgozni veszteségét, illetve megtanulja használni az új életéhez szükséges segédeszközöket (protézis, kerekesszék).

Szemléletbeli különbség, hogy míg a nyugati országokban a sérültek egyre ritkábban kérnek a protézisekre esztétikai burkot, ezzel is büszkén mutatva, hogy képesek ilyen hátránnyal is teljes életet élni, addig hazánkban a legtöbb beteg kéri az esztétikai elfedését testi hibájának.

Zsolt szerint a mozgáskorlátozottság elsősorban mentális, nem pedig fizikai fogalom. Ha a tudat mozogni akar, akkor előbb-utóbb reaktiválja a testet.

Zsoltnak már nemegyszer volt lavinaközeli élménye, de igazából sohasem sodorta el őt a hógörgeteg. A hegymászók rettegett ellenségével ő sem szívesen találkozik, mert tudja, legtöbbször a szerencsén múlik a túlélés.

Zsolt első "lavinaleckéit" még fiatalkorában, a Fogarasban szerezte. Ekkor társait sodorta el a lavina. Szerencsére a fiúk megúszták az esetet és mára már csak egy jó történet maradt belőle.

Zsolt legemlékezetesebb túlélése is a lavinához kötődik. 2003-ban a Gasherbrum I. magas csúcsát (8067m) készült egyedül és új útvonalon megmászni, amikor hatalmas dörrenésre lett figyelmes. Tudta, hogy lavinaveszélyes lejtőn jár, ezért szerencsére mindig figyelt a lehetőségekre, ahová vész esetén menekülhet.  Most pedig épp vész volt. Ahogy csak bírt  szaladt (a meredek lejtőn!) a lavina elől, a kiszemelt hely felé. Nemsokkal rá, hogy bebújt egy sziklaodúba, gyorsvonatszerűen zúgott el mellette a hógörgeteg, olyan sebességgel, hogy a szele is csaknem kirepíttette a kis lyukból. Rá jellemző lélekjelenléttel lefilmezte önmagát......
 

A csúcstámadás olyan, mint a 100 méteres sprint az atlétikai versenyszámok közül - nyilatkozta egyszer nekünk Zsolt. Sokáig készülsz rá, de csak két napod van, hogy megmutasd, mit tudsz.

A hegymászásban a kimerültség nemcsak nagyfokú fáradtságot jelent, de sajnos számos esetben halálos tényező is lehet. Zsolték idei csúcstámadásakor a Lhotsen egy baszk csapat több tagja csaknem odaveszett, amikor kimerültségükben nem tudták elérni a táborukat, és a szabadban éjszakáztak. A hegymászásban létkérdés, hogy a mászó be tudja osztani az erejét a véghajrában. Emellett folyamatosan kontrollálnia kell önmagát, és észre kell, hogy vegye a fáradtság jeleit. Ez a fajta önismeret azonban csak nagy rutinnal szerezhető meg. Zsolt 30 mászással töltött éve, már kellő biztonságot ad ehhez.

Ami a hegymászóknak a csúcstámadás, az a filmkészítőknek a filmbemutató. Rengeteg, sokszor több éves munka után az utolsó simításokat végezzük, hogy a közönség a legjobbat kaphassa. Két nappal a bemutató előtt így talán megengedhető nekünk, hogy magunkhoz ragadtuk a mikrofont, de csak azért, hogy párhuzamokat keressünk saját és a hegymászók élete között. Persze nálunk mást jelent a kockázat. Nem könnyű ez a pár nap, de ezen múlik minden. Izgalom, féltés, remény, végső energiatartalékok. De van példakép előttünk.

Ez a páros ujjú patás állat elsősorban Ázsia, azonbelül pedig Tibet és Közép-Kína magasabb területein honos, ötezer méter fölött is képes tartózkodni. Az expedíciók elsősorban teherhordásra használják.  A csapatok hordókban összerakott holmijait ezek az állatok cipelik fel az alaptáborokba. Tejét, húsát, bőrét, szőrét is hasznosítják, a jakhajcsárok ürülékével fűtenek sátraikban. Az európai orr számára kellemetlen szagot árasztanak gazdáikkal együtt.

Az időjárás az egyik legfontosabb tényező, ami befolyásolni tudja az expedíciók sikerét. Az akklimatizálódáson túl a hegyen eltöltött idő legnagyobb részét az teszi ki, hogy a hegymászók arra az ideális 2-3 napra, az úgynevezett “időjárási ablakra” várnak, amikor a hőmérséklet, valamint a szél- és csapadékviszonyok lehetővé teszik a csúcstámadást.

A Himalája nepáli-tibeti részén létezik monszun előtti, illetve a monszun utáni mászószezon (április-május, il,l szeptember-október). A modern hegymászás vakmerő kihívásai közé tartozik a téli, különlegesen kiélezett időjárási körülmények között történő expedíciózás. A csúcsok téli meghódításaira külön statisztikát vezetnek.

A monszun előtti időszak márciustól június elejéig tart. Ez egy relatív meleg és szélmentes periódus. Június elseje után a hatóságok már nem adnak ki engedélyt a hegyen való tartózkodásra. A monszun utáni időszak augusztus végétől kezdődik, és addig tart,amíg az expedíciók képesek megbírkózni a hideggel. A hőmérsékelt 5000 méter környékén 27 és -7 között változhat, a fenti régiókban 16 és -23 fok között ingadozhat.

A szél minden szezonban rizikófaktort jelent, ez a legkiszámíthatatlanabb tényező. A hegyen akár 70-200 km/órás szélviharok is keletkezhetnek, lehetetlenné téve a mászást. A 2010-es magyar Cho-oyu expedíció ideje alatti erős szelek olyannyira összepréselték a nagy hóterületek felszínét, hogy lavinaveszélyessé tették a felmeneteli útvonalat.
 

A Hópárduc címet az a hegymászó érdemli ki, aki a volt Szovjetunió területén található mind az öt hétezer méter feletti csúcsra feljut.
Ezek közül a Pamir hegységben található a 7495 méteres Ismail Samani-csúcs (régi nevén Kommunizmus-csúcs) a 7134 méteres Ibn Sina-csúcs ( korábban Lenin-csúcs), illetve a 7105 méteres Korzsenyevszkaja-csúcs. A Tianshan hegységben az öt hegy közül a legnehezebben mászható, 7439 méteres Pobeda (Győzelem-csúcs) és a 7010 méteres Khan Tengri (Lelkek Ura) található. Az öt hegyet eddig több mint 560 hegymászó teljesítette. Magyarországon egyedül Erőss Zsolt rendelkezik ezzel a címmel.

A hópárduc a legmagasabban élő macskaféle, 6000 méterig is felhúzódhat lakhelye. Előfordulási helye Közép-Ázsia. Értékes bundája miatt sokat vadászták, így veszélyeztetett faj lett. Ma körülbelül 4-6000 példány élhet a Földön. Vadkecskére, vadjuhra vadászik, 20-30 darabot elfogyaszt belőlük évente.

Zsolt expedíciói során egyszer már látott hópárducot.

Az amputált betegek a műtét után gyászfolyamaton esnek át, melyben “elsiratják” elvesztett testrészüket, feldolgozzák veszteségüket. A műtét után nemcsak fizikailag kell felépülniük, hanem lelkileg is. A felépülés ideje azonban egyénektől függ. Orvosai szerint Zsoltnál a gyászmunka szinte láthatatlanul gyors volt.

Erőss Gerda 2009. április 17.-én született, apukája ekkor épp a Manaslu expedíción járt.  Anyukája, Sterczer Hilda szintén hegymászó, két nyolcezres csúccsal (Hidden Peak, Broad Peak) és egy csúcsközeli (Makalu) expedícióval a háta mögött.
Nem csoda hát, hogy a kis Gerda hamar megbarátkozott a hegyekkel. Hilda hordókendőjében már pár hónapos korában részt vett a hegyi túrákon. Az alábbi képen éppen az Alpokban nyújt egy virágot az operatőrnek.

Az amputáció után a betegek elvesztett testrészüket még továbbra is létezőnek érzik. Ezt a fantom szervet olykor olyan valóságosan élik meg, hogy megpróbálnak az amputált lábra ráállni, az eltávolított kézzel poharat megfogni. Ennél is konkrétabb érzést jelentenek azonban a fantomfájások, amikor is az amputáltak levágott testrészük helyén éreznek szúró, égető fájdalmat. Ezek az idő előrehaladtával tompulhatnak.

A fantomérzet azonban segítségre lehet a protézis használatának megtanulásánál. Az úgynevezett fantomtorna  foglalkozásokon a betegek olyan gyakorlatokat végeznek, amikkel létező és eltávolított testrészeiket egyszerre mozgatják. Ez segítségükre lehet később abban, hogy a protézist saját végtagjukként legyenek képesek mozgatni.

Zsolt biciklizik a fantomtorna foglalkozáson.

A világon tizennégy darab 8000 méter fölötti hegycsúcs található. Mind a tizennégyet ezidáig 26 ember mászta meg. Az első az olasz Reinhold Messner volt 1986-ban, majd őt követte egy évvel később a lengyel Jerzy Kukuczka.  A kazah, dél-koreai, spanyol, lengyel és olasz nemzetekből egyaránt 3-3 hegymászó teljesítette az összes csúcsot, mely statisztika jól mutatja a sport országonkénti fejlettségét is. A lengyel hegymászás tradíciójának történelmi okai is vannak, mert ha a szocializmusban valaki hegymászó volt, akkor sportolás céljából engedélyezték neki a külföldi utakat. Kazahsztánban a sport elsősorban a hadsereg berkein belül fejlődik, sok hegymászó hivatásos katona.
Bár még mindig nagy küzdelem folyik az összes nyolcezres meghódításáért, a kereskedelmi expedíciók ma már pénzért gyakorlatilag bárkit feljuttatnak egy-egy csúcsra. Az igazi kihívásokat tehát már nem a megszokott útvonalon való megmászásokban keresik a sportolók, hanem az extrémebb körülményekben és helyzetekben. Ilyen szélsőséges körülményt jelentenek például a téli expedíciók, ahol nem ritka, hogy az alaptáborban mínusz harminc fokot mérnek. 

Ma már a hegymászás élvonalát nem csak a nyolcezres csúcsok jelentik, hanem az alacsonyabb, mászatlan hegyoldalak, amelyek a legextrémebb tűrőképességet és kockázatvállalást igénylik.

A hegymászó stílusoknál megkülönböztetjük az alpesi és az expedíciós hegymászást. Az alpesi elsősorban Európában elterjedt, az alacsonyabb hegyeken alkalmazzák. Lényege, hogy a hegymászó egy nekifutással vág neki a csúcsnak és minden felszerelést magával visz.  Az expedíciós hegymászás elsősorban a Himalájában, illetve 6-7 ezer méteres hegységekben bevett gyakorlat, lényege a táborláncépítés. Mivel a magashegységek csúcsainak vidéke nagyon távol esik a civilizációtól, az alaptáborok megközelítése nehéz, nem ritkán 7-14 nap gyaloglással érhetők el. A hegyek mérete miatt a mászók táborokat építenek egymás fölé, és itt tárolják felszereléseiket, élelmiszereiket. 
  

Cho-Oyu alaptábor, 5700 méter
Az állomások közötti szintkülönbség általában 1000 méter. A hegymászók a hegyen való tartózkodásuk során a legtöbb időt az ötezer méter környékén felállított alaptáborban töltik, innen indulnak el akklimatizációs túráikra, és itt regenerálódnak, ha visszatérnek a magasabban lévő egyes és kettes (vagy akár hármas) táborból, ahol két-három napnál többet a magashegyi viszonyok miatt nem tudnak eltölteni.
A csúcstámadást általában a legmagasabb táborból indítják el, és csak kevés idő jut rá,  mert a szervezetet a 7000 méter fölötti extrém viszonyok már nagymértékben megterhelik. 

Cho-Oyu I-es tábor, 6400 méter

A lavina a hegyek világának egyik legkiszámíthatatlanabb, éppen ezért legrettegettebb veszélyforrása. Túléléséhez sokszor szerencse kell.  A hógörgetegnek nemcsak súlya, de sebessége is félelmetes lehet. A hó megindulásást jellegzetes hangrobaj kíséri.

Általában nagy hőmérsékletingadozáskor lehet rájuk számítani: a hirtelen felmelegedés és a hirtelen lehűlés is előidézheti. A havat saját súlya is leszakíthatja, szerencsétlen  esetben azonban síelők, hegymászók is megindíthatják a folyamatot.

Kialakulásuk és állaguk alapján többféle lavinát különböztetünk meg. A szárazlavinák rendkívül gyorsak (100-300Km/h), és a hótömeg előtt kialakuló nagy légnyomás fákat képes kicsavarni helyükről. A nedveslavinák sebessége általában 100km/h alatt van, viszont ezeknek hatalmas tömegük pusztító. 

A lazalavinák egy pontból indulnak ki, azonban lefelé haladva útjuk szélesedik. A deszkalavina esetében egy összefüggő hóréteg szakad le. A Cho-Oyu expedíció tagjainak ez utóbbi típus okozta a fejfájást. Az erős szél ugyanis a hó tetejét megkeményítette, ami bármikor megcsúszhatott az alatta lévő laza rétegen. Zsolt az alaptáborból folyamatosan fotózta a hó felszínét, így latolgatva a csúcstámadás esélyeit.

Az amputáció során a sebészek az ideális csonkforma kialakítására törekszenek, melynek minél megfelelőbben kell illestzkednie a protézishez. Alsó lábszári amputáció esetén a vádli izomzatából alakítják ki a csonkot, ezt az izmot húzzák rá a sípcsontra, megfelelően erős, izmos, rugalmas formát képezve.

 A műtét során elnyert csonkforma nem végleges, hiszen a szövetek még rendkívül duzzadtak, vizenyősek. A csonk keresztmetszete naponta változik. Több hét is eltelhet, mire az ödéma megszűnik.
A betegek tehát nem kaphatnak rögtön végleges műlábat, hanem egy kevésbé komfortos, de folyamatosan a csonkformához illeszthető ideiglenes protézis segítségével tanulják a járást. Különböző gumis és szilikonos anyagokból készült harisnyákkal kompenzálják a méretkülönbségeket a csonk apadása közben.
Végleges protézist legkorábban az amputáció után fél évvel kaphat a beteg, de előfordulhat akár egy év is.
Zsoltnak a járáspróbák során különösen figyelnie kellett arra,  hogy csonkját ne erőltesse meg, és a felszíne ép maradjon, hiszen a sebes lábat nem lehet tovább terhelni. 

A Himalájában található 8201 méter magas Cho-Oyu, a hatodik legmagasabb hegy a világon. Tibet és Nepál határán helyezkedik el, jelentése Türkiz Istennő.

Hegymászó körökben a tizennégy 8000 méter fölötti hegycsúcsok közül a legkönnyebben megmászhatóként emlegetik. Zsolt a balesete után nyolc hónappal, 2010. augusztus végén társaival együtt elindult, hogy egy “rehab” expedíció keretein belül meghódítsa a Cho-Oyut. Útjára kísérték: Kollár Lajos, Horváth Tibor, Szlankó Zoltán, Kollmann András rendező és Tóth Zsolt operatőr, valamint később csatlakozott hozzájuk Gál László, Mécs László és Wetzl Péter csapata.

Érdekesség, hogy 1990-ben a Cho-Oyu-ra már feljutott egy magyar csapat, akik között ott volt a szintén amputált lábú Szendrő Szabolcs.

2009 szilveszterét Zsolt egy kis csapattal és családjával a Magas-Tátrában töltötte. Zsolt egy kirándulás végeztével két másik hegymászóval együtt elindult egy levezető túrára. Egy hófolyósón kellett leereszkedniük és ő vállalta a feladatot, hogy kötéllel biztosítja másik két társát. Amint azonban ereszkedni kezdtek, a hófolyósó elszakadt. Zsolt próbálta megtartani a csapatot, de a hó ereje akkora plusz súllyal terhelte meg, hogy az eltörte lábát. Nem bírván tovább tartani a társait, ő is zuhanni kezdett. Végül a hegyimentők hozták le őket. Mindhárman megsérültek. Zsolt bal lába eltörött, jobb lába pedig nyílt, darabos törést szenvedett. A csont mélyen behatolt a szöveteibe és létfontosságú ereket, idegeket vágott át. A baleset után a poprádi (Szlovákia) kórházban stabilizációs műtétet hajtottak rajta végre, majd ezt követően a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központba szállították.

Az emberi szervezetnek nagy tengerszint feletti magasságban alkalmazkodnia kell a ritka, kevés oxigént tartalmazó levegőhöz és a megszokottnál kisebb légnyomáshoz. Ezt az akár több hétig is elhúzódó folyamatot nevezzük akklimatizációnak. Zsolték csapata a Cho-Oyu hegyre való felmenetel előtt a Mount Everest alaptáborából túrákat téve edzette szervezetét. Ezalatt az időszak alatt folyamatos fejfájással, émelygéssel, étvágytalansággal küzdöttek. Ez az állapot néha az expedíció végéig is eltarthat, jó esetben enyhülnek a kellemetlen érzések.
A szervezet a megváltozott környezeti viszonyokra a vörösvérsejtek számának emelésével és a pulzusszám növelésével reagál, így tudja a szövetekben szállítani az oxigént. Az akklimatizáció során nem ritka a 120 szívverés percenként nyugalmi állapotban!!! Végzetes kimenetele is lehet annak, ha a szervezet nem tud hozzászokni a megváltozott körülményekhez.   
Az akklimatizáció egyébként talány: hogy képes-e valaki alkalmazkodni az 5000 méter feletti tartózkodáshoz vagy nem - pusztán az egyéni genetikai adottságoktól függ.

Filmünk operatőre, Tóth Zsolt rosszul vette a himalájai körülményeket, 10 nap elteltével sem lehetett nála ideális értékeket mérni, ezért le kellett jönnie a hegyről.
Erőss Zsolt szervezetének ugyanakkor olyan sajátos és szerencsés adottságai vannak, melyek jól bírják a magashegyi körülményeket, és könnyen alkalmazkodnak az 5000 méter feletti magasságokhoz.